Tavaszi fáradtság
A tavaszi fáradtság csak részben tartozik a „fáradtság” kategóriába, ezért érdemes róla külön beszélni.
Többektől hallottam már, hogy „itt a tavasz, rám tört a tavaszi fáradtság, úgyse tudok semmit tenni, kivárom, míg elmúlik”. Ha valóban tehetetlenek lennénk, akkor kivétel nélkül minden embernek szenvednie kellene tőle, de ez nem így van.
Az adott, hogy az életkörülmények télen kedvezőtlenebbek. Jóval kevesebb ideig van világos, hideg van, és nélkülözzük a napfényt is. Kevesebbet vagyunk a szabadban, így kevesebbet is mozgunk. Mivel a szervezet így eleve kevesebbet kap vitaminokból, természetes, hogy a tartalékokat „pusztítja”, ill. hogy ezekből hiány keletkezik.
Azok, akiknél nyoma sincs a tavaszi fáradtságnak, rendszeresen napi vitaminadagot szednek már a téli hónapokban, így kizárják már a lehetőségét az állapot kialakulásának. Azon túl, hogy ilyenkor az ember lassabbnak, fáradtabbnak érzi magát, a kedve is rosszabb. Levertebb, ami jelentősen kihat a munkájára, kapcsolataira.
Ahogy már szó volt róla, a helyzet nagyon egyszerűen kezelhető. Akar fölöslegesen elvesztegetni néhány hetet az életéből? Ha nem, akkor előzze meg a problémát!