Segítség a környezettől

A segíteni akarás érzése talán az egyik legerősebb késztetése az embernek. Ha valaki bajban van, akkor ösztönösen akarunk tenni érte valamit. Különösen igaz ez akkor, ha hozzánk közelálló családtagról, barátról, vagy munkatársról van szó. Ilyenkor az ember igyekszik a legjobb tudása szerint felmérni a helyzetet és megoldási javaslatokat adni.

Ezekkel általában két gond van.

Az egyik az, hogy egy adott helyzetben az ésszerű megoldást akkor lehet megtalálni, ha birtokában vagyunk a helyzet kialakulását okozó összes adatnak. Ez nyilvánvalóan nem teljesülhet akkor, ha egy másik ember életéről van szó. Láthatunk következményeket, meghallgathatjuk az érintett véleményét, pásztázhatjuk a saját korábbi tapasztalatainkat.

Nem ismerhetjük viszont a személy tényleges indítékait, céljait, kényszereit, hisz sokszor ő sincs ezzel tisztában, csak a mechanikus cselekvéseinek eredményével kénytelen szembesülni.

A másik probléma az, hogy bár egy tanácsot adhatunk a legjobb szándékkal, az az érintettet arra emlékezteti, hogy ő saját maga egy „leértékelt” ember, hisz képtelen megoldani a saját problémáit. A „csináld ezt, vagy csináld azt” még ronthat az állapotán, hisz még több bonyolultságot visz a világába, ahol egyébként sem lát tisztán.

Segíthetünk viszont azzal, ha támogatjuk azokat az erőfeszítéseit, amelyeket ő maga igyekszik – pl. a kezelési részben leírtak szerint - tenni saját magáért.