Reménytelenség

„Gondolj valami szépre!”, „ Ne légy már ilyen pesszimista!”, „Hagyd abba az idegeskedést!” Amikor életem során nehéz helyzetben voltam és kaptam a fenti, vagy hasonló „jótanácsokat”, bevallom én még idegesebb lettem. Minden kilátástalan, nem érdekel semmi, nem tudok rájönni, hogy mi a bajom, de gondoljak valami szépre! Megtenném, ha tudnám!

Nem azon a munkahelyen dolgozunk, amit elképzeltünk, nem azzal az emberrel élünk együtt, akivel szeretnénk, folyton lelövik az ötleteinket, sosem hívnak vissza, a gyerek kezelhetetlen, a beosztottunk megint mást csinált, mint amiben megállapodtunk. Kudarc, kudarc, aztán bonyolultság, majd reménytelenség.

Ez is egy olyan állapot, ami nem máról holnapra jelenik meg. Végigmegyünk egy úton, aminek a végén egyszer csak ott van.

Nem gondolhatjuk, hogy ha a szervezetünkbe gyógyszereket tömünk, akkor kezelődik a helyzet. Attól nem változik meg a beosztott hozzáállása, a gyerek nem fog másképp viselkedni, vagy a szomszéd sem hagyja abba az állandó piszkálódást.

Létezik segítség ahhoz, hogy tisztábban lássuk a helyzetet, de aztán mi magunk vagyunk azok, akik képesek „rendet csinálni”. Ön melyik megoldást választaná?