Jutalmazás

Érezheti az ember űzött vadnak magát akkor is, ha szereti a munkáját, és akkor is, ha nem. Ha nem szereti, akkor nyomasztó már maga a gondolat is, hogy minden áldott nap be kell mennie, végig kell hallgatnia a főnököt, a kollégákat, a munka olyan, mint a megállás nélküli loholás egy mókuskerékben.

Ha szereti, de szervezési, vagy egyéb problémák miatt túl sok a feladat, a végeredmény ugyanaz: állandó szorongás, hisz minden irányból jön a „kell”, „most kell”, „már tegnap kellett volna”… Bármennyit is dolgozunk és bármilyen jól, a kard ott lóg a fejünk felett, néha a hegye mintha egy kicsit szúrna is.

Előbb-utóbb kialakul az emberben az az érzés, hogy a rabszolgák élete túl sokban nem különbözhetett az övétől. Egy idő után félvállról veszi, hogy hétvégén tovább alhat, hogy 1 héttel többet nyaralhat, teherként éli meg a családi ünnepeket, esetleg örömtelen rutinná válik a foci a barátokkal.

Ha valamit megcsinálunk, pláne ha jól csináljuk meg, akkor szánjunk rá időt, hogy - ha egy percre is, de - megveregessük a saját vállunkat. Találjuk ki, hogy mi az, amiben igazán örömünket lelnénk, és tegyük meg, vagy szerezzük meg.

Az egy szerencsés helyzet, ha a környezetünk elismeri a munkánkat. Ne mulasszuk el mi saját magunk is megtenni ezt, hisz a célt, a feladatot is mi adtuk saját magunknak.