Hozzáállás

A szakemberek által közreadott adatok szerint a depresszió megállíthatatlanul terjed és egyre súlyosabb méreteket ölt. Igen, statisztikák nélkül is tapasztalhatjuk, hogy - akár a közvetlen környezetünkben is – egyre több azoknak a száma, akik képtelennek érzik magukat életük irányítására. Ebből az adatból az is következik, hogy a terápiák, vagy gyógyszerek, amelyek a depresszió kezelésére hivatottak, nem oldják meg ezt a problémát.

A szakirodalom a depressziót úgy határozza meg, hogy: „nagy szenvedés és szomorúság átélése”. Oka nem ismert, a tüneteivel jellemezhető betegség. A fentiekből az következik, hogy nem egzakt adatok, hanem vélemények alapján mondják valakire azt, hogy beteg, vagy sem.

Életünk az elmúlt 20-30 évben hihetetlen mértékben felgyorsult. A technika fejlődése kényelmesebbé teszi a környezetünket, ugyanakkor annyi információt, adatot zúdít ránk, amellyel nagyon nehéz lépést tartani. Számtalan kihívásnak kell megfelelni a családban, a munkahelyen.

Ebben a hatalmas adatáramlásban először csak kapkodunk, nem értjük ezt, vagy nem értjük azt, de nem merjük bevallani. Maximálisan meg akarunk felelni a munkahelyen, de akkor munkaidőn túl is tanulni kell és mi lesz a családdal? Ha úgy döntünk, hogy a család a legfontosabb, előbb-utóbb értéktelenekké válunk a munkaerő piacon és elkezdődnek a mindennapi anyagi gondok.

Tovább rontják a helyzetet a modern szórakozási szokások: üljünk egy helyben és nézzük mások életét, vagy azt, amit valakik akként akarnak elhitetni velünk. Kínosan kell magyarázkodni, ha egy bulin nem akarunk alkoholt fogyasztani, nem is beszélve az ijesztő drogstatisztikákról.

Igen, ezek mind elvezethetnek oda, hogy az embernek érthetetlen módon elmegy a kedve az élettől, először csak váratlanul és időszakosan, aztán állandósulva. Ha megpróbálja tartani magát, akkor a környezetében levő emberek „tesznek róla”, hogy leértékeltnek, haszontalannak tartsa magát. Ez az esetek többségében nem is rosszindulatból történik, egyszerűen a túlélésért kapaszkodva lépnek a másik fejére.

Azt minden esetben megtehetjük, hogy nem dobjuk a lovak közé a gyeplőt. Ismerjük a saját képességeinket és céljainkat, így azt is el tudjuk dönteni, hogy mi az, ami „még belefér” az életünkbe. Meg tudjuk azt is tenni, hogy betartjuk a megállapodásainkat és azt betarttatjuk másokkal is. Megtesszük, amit megígérünk, a problémánkat azzal beszéljük meg, akit érint, vagy ha gond van a házasságunkkal, arra nem egy idegen ember ágyában keresünk megoldást. Megtehetjük, hogy hiszünk magunknak, hogy kiállunk magunkért és egyáltalán abba az irányba törekszünk, hogy szereplők legyünk és ne nézők.