Célok
A felnőttek gyakran mondogatják, hogy „Ne ábrándozz!”, „Elég legyen az álmodozásból!”, vagy ha éppen valami nagy kaliberű tervről van szó, akkor a „Jobb lesz, ha leszállsz a földre!”- típusú intelmekkel látják el a gyerekeket.
Persze lehet helyénvaló egy ilyen figyelmeztetés, ha az ember fia heteken, hónapokon keresztül az ágyon fekszik és amit létrehoz, az csak a tervek, elképzelések halmaza. Ugyanakkor nézzük meg azt is, hogy ha az életünkben valami megvalósul, akkor azt mi előzi meg? Nyilván az, hogy „fejben” létrehozzuk.
Bármennyire nehéz is elhinni, de mindenhez, ami velünk történik, közünk van. Ha valaki aktív, jókedvű, szinte folyamatosan „gyártja” a jövőre vonatkozó számára kedvező célokat és terveket. Ha jól megfigyeljük, csupa jó dolog történik vele, amire legtöbben csak irigykedve legyintenek: „Neki könnyű!”, „Eleve szerencsésnek született!”.
Ha valaki rosszkedvű, szintén folyamatosan hozza létre azokat a terveket, amelyekben őt megbántják, kihasználják, vagy éppen figyelmen kívül hagyják. Persze ezek a dolgok tévedhetetlenül meg is érkeznek hozzá.
Van olyan helyzet, amikor ez a fajta gondolkodás annyira elhatalmasodik az emberen, hogy életmódváltással, több mozgással, tehát önállóan nem tud rajta változtatni. Az átbillenéshez szükség van egy szakember segítségére. Ha erről többet akar megtudni, akkor kattintson a www.onfejlesztes.hu oldalra.
Ugyanakkor minden emberben hatalmas képességek szunnyadnak, így ha a korábbi kudarcok alapján arra érez késztetést, hogy a gondolaiban saját magát vesztesként, áldozatként, kiszolgáltatottként szerepeltesse, valószínűleg sikeresen meg is tudja valósítani. Csak a döntésén múlik, hogy milyen szerepet választ!